.:#Japanese-World#:. Reopening - Version 6.0# - Sakura Style
Lengyelország

Név: Rzeczpospolita Polska / Lengyel Köztársaság
Főváros: Varsó
Nyelv: lengyel
Születésnap: November 11.
Nemzeti virág: Árvácska
Emberi név: Feliks Łukasiewicz
Magasság: ???
Kor: 19

 Egy nemzet, mely a középkorban fél Európát irányította. A haja szőke, a szeme pedig zöld, bár régebbi rajzokon még kék.
 A legjobb barátja Litvánia, akit "Lietnek" hív, mely a litván "Lietuvos", vagyis Litvánia az alapja. A középkorban társak voltak Európa meghódításában. Nagyon közel állnak egymáshoz, noha Litvánia részéről a végéhez közeledik barátságuk, mert unja, hogy folyamatosan Lengyelország veszi körbe. Lengyelország azt mondja, hogy nem érdekli, ha Litvánia utálja, mert úgyis mindig kedvelni fogja. A mai napig is, nagyon kevés határvédelem van kettejük között, ezzel is demonstrálva közelségüket.
 Lengyelország igazi arca mélyen el van rejtve az agyatlan, álmodozó álarca mögé Nagyon nyíltnak tűnhet, de valójában nehezen fogadja el az embereket, s idegenek közelében meglehetősen félénk. Azonban nagyon ragaszkodó, és néha kissé idegesítő is, ha megismer. Általában előbb cselekszik mint gondolkozik, kissé önző, a végletekig kitart álláspontja mellett, de nagyon vidám.  Gyakran kihasználják más országok, talán lobbanékonysága miatt. Végül különböző országok felosztották területeit egymás között, de mindig visszatér, "akár egy főnix". Ebből is látható, milyen erős ország. Ismert még nagyon szép himnusza is.  Úgy tűnik, hogy Lengyelország szeret az ellenkező nem ruháiba bújni, s egy Nagoyai középiskolás kislány akcentusával beszél.

Elméletileg, Hidekaz eredetileg egy férfi ruhába bújt nőt tervezett, ezt a szerepet kapta meg később Magyarország, aki egy kissé nőies férfi lett volna.

(C)Japanese-World

 
Menü


Üdvözöllek Japánnal foglalkozó honlapomon! Találhatók itt animék, japánról érdekességek, infók, és még sok más. Az oldal nem áll kapcsolatban semmilyen animéhez/mangához, vagy japán zenei előadóhoz/bandához kapcsolódó emberrel. A letöltésekért felelősséget nem vállalok, 24 órán belül törölnöd kell őket a gépedről. További jó böngészést : Naomii.

01.Index
A főoldal
02. Anime/Manga
Infók, érdekességek
03. Japán
A felkelő nap országa
04. Jmusic
Ha zenére vágysz
05. Fordítás
Oldal fordítások
06. Grafika
Extra dolgok
07. Galéria
Az oldal galériája

 

 
Chat~

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien voltatok:
Indulás: 2009-09-18
 
Samurai


Szabad hely:: 9/15
Vár:
Nina

 

Wagashi

Hanako | Online-anime

Mai | Anime

2/40

 

FUTÓ ANIME PROJEKTEK - SAJÁT

Cím: Hetalia - Paint It White
Magyar cím: Hetalia - Fesd fehérre
Posztom: Minden ><
Jelenleg: 32 perc/54 perc

 

 

Cím: Hetalia World Series
Magyar cím: -
Posztom: Minden~
Jelenleg: 41.rész

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.