A harmadik világháború után járunk,mely eddig még soha nem látott pusztulást hagyott maga után - rengeteg város romba dőlt, számtalan emberi élet lett kioltva, s az eddigi háborúk semmik voltak az újfajta technológiák harca ellen. Japánt két részre osztották, s Tokió, avagy újabb nevén Toshima teljesen romba dőlt, s egy bűnszervezet, a Vischio uralma alá került. Itt egy játék folyik - ám cseppet sem "ki nevet a végén". A játék neve Igura, ahol minden egyes versenyző kap öt dögcédulát, s a cél, hogy a saját, és esetlegesen másoktól elvett cédulákból - melyek mellesleg mind egy-egy kártyalapot mintáznak - kirakják a Royal Flusht, amely áll egy tízesből, egy bubiból, egy dámából, egy királyból és egy ászból. Ha ez megvan, akkor kihívhatják a város urát, az Il-ret. Mondani sem kell, hogy ezidáig ez nem sikerült. A városban a túlélés az egyetlen cél. Lehet csapatokba is rendeződni, esetleg két-három fős csoportba, a bátrabbak (avagy az ostobábbak) egyedül is nekivághatnak. Azokból a dögcédulákból, melyek nem kellenek a Royal Flushöz, ételt és italt lehet venni a város olyan pontjain, melyek semleges területek, vagyis tilos harcolni. S ha még nem lenne elég az, hogy a versenyzők egymást gyilkolásszák a dögcédulákért, van egy titokzatos harcos is, Shiki, aki éjjelente járja az utcákat, s embereket öl - nem a dögcédulákért. Rajta kívül van még két ember ebben a városban, akik nem a dögcédulákért ölnek - a két büntető, Gunzi és Kiriwar. Főhősünk, Akira is megpróbálkozik ezzel a játékkal - bár nem önszántából...
(C)Japanese-World
|